Minden, csak nem filozófus király – Kis János példájáról életútinterjúja ürügyén, 1. rész


Petri György: Tévutak és zsákutcák
p379-381 in Lehetséges-e egyáltalán? Márkus Györgynek – tanítványai, Atlantisz, 1993 
 

Politika és filozófia: egy élet, két választás

A Kis János politikai és filozófiai munkásságát követők számára egyszerre meglepetés és komoly elégedettség forrása lehetett az ezévben publikált életút-interjúkötet1. E könyv nyersanyagát azok a beszélgetések szolgáltatták, melyeket Meszerics Tamás és Mink András folytatott Kis Jánossal 2009 és 2017 között.

Meglepetés talán azért mert Kis Jánost, a harmadik magyar köztársaság egyik alapító figuráját, általában nem a személyes oldaláról ismerte meg a nagyközönség, hanem a higgadt, komoly és nehezen elnémítható, mert érvelési nehézfegyverzetet használó és legmélyebb elemzői képességet alkalmazó publicisztikáiról és könyveiről.

Elégedettséget pedig azért mert a könyv (többszöri) végigolvasása után a történet kerek lesz, a narratíva teljessége, a konceptualizáció szorossága, az olvasat közelsége nem hagy helyet a befejezésnek, az életből nyitott könyv lesz. Nekem legalábbis megadta azt amit meg szerettem volna tudni Kis Jánosról, az emberről. Nem maradt több titok, mert előkerült a kulcs.

Politika és filozófia sok szállal egymáshoz kötődő mostohatesvérek. Politikát publikusan gyakorolni meggyőződéssel vállalt elvek, fogalmak és érvek nélkül még mindig elég lehetetlen dolog, a 21.századi populizmus ezirányú kísérletei ellenére is. Filozófiát művelni pedig, akár a legelméletibbet is, az értékes emberi és emberek között leélt életre való mélyebb reflexiók nélkül, súlytalan dolog. A politikában mindig lesz filozófia, a filozófia pedig sosem lehet csak szakmányban végzett szaktudomány.  

Ugyanakkor a politika gyors, a filozófia meg lassú. Az érvek, álláspontok alapos végiggondolására politikai döntéshelyzetekben – még a legnormálisabb demokráciában sem, nemhogy állandósuló válsághelyzetekben – nincs mindig lehetőség2. Kis János jó sokszor végigélhette ezt a feszültséget az átgondolt, konszenzuális együttpolitizálás ritmusa és a villámgyorsan változó történelmi szituációkra való politikai válaszadás kényszere között, mind a 80-as, mind a 90-es években.

A politika sokszor alantas, a filozófia sokszor felettes. Az érvek lehetnek tiszták a politikában is, de a kezek legtöbbször nem maradnak azok. A túl sok filozófia pedig alkalmanként túl messzire lendítheti alkalmazóját az adott szituáción ahhoz, hogy releváns maradjon számára.

Politikába lehet beleszületni, filozófiába jóval kevésbé. A könyv ’Első beszélgetés’-e hiánypótló beszámoló Kis politikai családtörténetéről, a kommunista mozgalomnak mélyen elkötelezett és ennek következtében koncentrációs táborba kerülő apától a kulturális területen a kádári években fontos szerepet játszó nagy műveltségű nagynéniig. Egy politikával ennyire átitatott családban a meglepő az, ha egy gyerek teljesen apolitikus lesz. A filozófia ezzel szemben nem lesz senkinek automatikusan sajátja attól még, hogy van gyakorló filozófus a családban. Ritkák a több generációs filozófus családok3, míg sokad-generációs politikusokra könnyebb példát találni.

Kisnél az út a filozófiába a politikán keresztül vezetett, és a filozófia pedig a politikához vezette vissza. A politikai filozófia ezért felelt meg mind a könyvtárban ülő tudós, mind az utcákon beszédeket mondó ellenzéki politikus elkötelezettségeinek, mintha az élet két komplementer, mégis ellenkező irányba futó szála lenne. Be a könyvtárba, ki az utcára. Bár ez egy szerves útnak tűnik, mégis két választás konzisztens fenntartását és belső feszültségeinek állandó menedzselését jelentette.

Ez a politizáló filozófus, filozofáló politikus példa mindenkihez szól, pártállástól, aktuális történelemtől függetlenül. Az én célom ebben a recenzió-féleségben a lehető legáltalánosabb tulajdonságokat megragadni a legtörténetibb példákon keresztül, mintha egy, kontrafaktuálisan magyarul is beszélő, Marslakónak próbálnám elmagyarázni a dolgot. Tehát lokális színek, azon túlmutató tanulságokkal.

Pesti Bölcsészkar, Akadémiai Könyvtár, lecsószezon, hatvanas évek: mítosz és őstörténet

Némi túlzással Kis János története Márkus Györggyel és Bence Györggyel kezdődik a 60-as évek pesti bölcsészkarán és a szakmai háttérsztori pedig a mai modern értelemben vett önálló és aktív magyar nyelvű akadémikus filozófiai kultúra megteremtése volt. Ekkor jelent meg 64-65-ben két olyan évfolyam a filozófia és egyéb szakokon, akiből aztán nem csak a magyar társadalomtudomány és humán kultúra megújítói lettek, hanem egyben a demokratikus ellenzék alapítói4.

A hatvanas években járunk, a Kádári konszolidáció éveiben, ez pedig filozófiai irányultság szintjén egy iskola és kutatási terület dominanciáját jelentette a tanszéken, a marxizmusét. Budapesten pedig a leginkább izgalmasabb marxizmus Lukács György nevéhez köthető, akit 1922-ben publikált Történelem és Osztálytudat című esszégyűjteménye kultikus státusba jutatott a nyugati baloldali értelmiség köreiben5, és ennek a pozíciónak a helyzeti értékét Lukács és tanítványai rendesen kima(r)xolták maguknak, függetlenül attól, hogy maga Lukács megtagadta később akkori gondolatait ’párttagságának megőrzése érdekében’ ahogy Kis fogalmaz6.

Az általános magyar nyelvű filozófiai kultúra állapota nem volt éppen hízelgő, azok akik ki tudtak törni a lokális szűkösségből a nagyobb európai térbe, mint például Lukács vagy Mannheim Károly, németül tájékozódtak, gondolkodtak, tanultak, írtak filozófiát, társadalomtudományt, vagy éppen angolul, mint például Lakatos Imre.

Enter Márkus György. Márkus Moszkvában végzett, és 2 filozófiai világ lakója volt, speciális státuszát, intellektuális vonzerejét és masszív katalitikus hatását nagyrészt ennek köszönhette. Egyfelől mély Marx ismeretekkel rendelkezett, és a 60-as évek komoly fejleményeket hozott a humanista marxista reneszánsz megjelenésével, aminek alapját a 30-as évektől publikált Marx kéziratok szolgáltatták, mint a Gazdasági-Filozófiai Kéziratok és a Grundrisse. Másfelől pedig, és ez önmagában is biztosította volna Márkus kiemelkedő kultúraformáló szerepét itthon, az analitikus filozófia problémáinak és módszereinek tényleges első komolyabb magyarországi meghonosítója lett. Az analitikus filozófiáról itt most annyit érdemes megjegyezni, és a későbbiekben néhány történeti és politikai következményt részletesebben is kibontunk, mert ez az egyik főszál Kis intellektuális megértésében, hogy ez a filozófiai megközelítés angol nyelvterületen alakult ki és kezdettől fogva a logikai, formális érvelés szigorú kánonjait használta, valamint alapítóinak többsége a matematika és a természettudományok felől érkezett és ez problémaérzékenységüket is érdemben meghatározta. Márkus fordított korai Wittgensteint, Bertrand Russellt és neki köszönhető a – Márton Miklós és Tőzsér János értékelését használva – ‘első magyar nyelvű, kifejezetten analitikus filozófiai értekezés’, Az észlelés és a pszichofizikai probléma7.

Bence György a másik meghatározó kapcsolat Kis János életében és ebben a másfél évtizedes szimbiotikus kapcsolatban alapozódott meg Kis János intellektuális és politikai tőkéje, amit aztán képes volt tovább-konvertálni és fejleszteni a 80-as években, immár egyedül annyira, hogy a demokratikus ellenzék legfontosabb vezetőjévé és a harmadik köztársaság alapító személyiségéve váljon. A Bence kapcsolat fontosságát jelzi, hogy az interjúkötetben nemcsak, hogy Bence kapta a legtöbb hivatkozást8, hanem egy egész, katartikus beszélgetés is ennek a kapcsolatnak a befejezése és annak elemzése körül forog9.

Bence és Kis még az egyetemen kezdtek el együtt dolgozni a ‘mindennapi élet’ fogalmának szerkezeti kibontásán észlelve annak a lukácsi kidolgozatlanságát. A ‘mindennapi élet’ egyrészt az, amiből a magasabb kulturális objektivációk, mint a tudományok és a művészetek kiemelkednek, másrészt pedig marxista kontextusban a partikularitás világát jelenti szemben említett származékainak nembeliségével és univerzalitásával. A fogalom további kidolgozása remek kapcsolódási pontot kínált Bence tudományfilozófiai, Kis társadalomfilozófiai és mindkettőjük marxi ihletettségű történelemfilozófiai érdeklődése között.

Mindezek a problémák egy általánosabb filozófiai antropológiai keretben is tárgyalhatóak és Márkus Marxizmus és antropológia című munkája talán az egyik csúcsa a humanista, praxisfilozófiai marxista reneszánsznak. Enne a munkának a közvetlen folytatása és rendszeres kifejtése lett volna az a projekt, ahol Márkus felajánlotta 2 diákjának, Bencének és Kisnek hogy együtt dolgozzanak tovább a megkezdett projektjén.  Aztán amikor a munka ténylegesen elkezdődött komoly probléma- és programmódosítások nyomán ebből lett az Überhaupt10 1970 és 1972 között.

És ez a legfontosabb mozzanat-esemény-periódus-fordulópont Kis János intellektuális életében, és mivel politika és filozófia belülről és kívülről is ennyire egybefonódott ebben az életben, ezért morális és politikai értelemben is csúcspont: ha valaki meg szeretné érteni Kis Jánost, akkor az a szerény javaslatom, hogy értse meg ezt az együtt-gondolkodói fázist, és a fő termékét, az Überhauptot.

Egyben ez ablak lehet Magyarországra, politikai, eszmetörténeti szempontból. Különösen arra, hogy mit tudott Budapest hozzátenni Európa és a világ filozófiai kultúrájához a 20. század második felében és milyen kényszerfeltételek mellett.

Minket itt elsősorban Kis intellektuális kalandregénye érdekel, annak is az a válfaja amit ő nevelődési regénynek hív az Előszóban:

És így történt, hogy az ifjúság és a férfikor határán mégiscsak kalandos életút nyílt meg előttem, ez a könyv pedig végül is kalandregény lett. Persze az ember nem bújik ki a bőréből. Én elmélkedésre születtem; a döntési helyzetek, melyek elé kerültem, intenzív gondolkodásra késztettek társadalomról, politikáról, morálról – és természetesen önmagamról: arról, hogy ki vagyok, mi a helyem a világban, és mi az értelme annak, amit másokkal közösen csinálok. Gondolati fejlődésem ugyanúgy része a történetemnek, mint a tetteim. Ezért aztán életem sajátos válfajú kalandregénnyé formálódott. Ez a műfaj a felvilágosodáshoz kötődik: nevelődési regénynek hívják.

12. oldal

Ami pedig mindezekhez a felnőttkori tanulságos kalandokhoz és fordulatokhoz vezetett, az egy több, mint 600 oldalas kiadhatatlan kézirat volt és engem ez a dolog egyetemista korom óta lenyűgöz, motivál és magyarázatra késztet. Hogy ezt ennyire komolyan lehetett venni. Belülről és kívülről is.

De ahhoz, hogy ezt megértsük, mivel szerzőhármasról van szó, de különösen Kis és Bence parallel útjáról, érdemes ezt a nevelődési intellektuális kalandregényt együtt-nevelődési, együtt-gondolkodói regényként kezelnünk, legalábbis a kritikus időszakban.

Együtt-filozofálás, mint kikristályosítható szakmai és morális érték: az Überhaupt legendája

A (mai) természettudományokban teljesen természetes, sőt, legtöbbször szükséges a szorosabban vett szakmai együttműködés, de a filozófiában ez a mai napig nem bevett dolog. De történetileg ez lehet másként is, és Kisék hármasa esetében 5 jelentősebb korai példát érdemes megemlíteni a filozófia történetében, 4 német (2 ebből később hibrid német-angol), 1 angol nyelvterületről, 4 történelmi időszakból és nagyjából 3 különböző filozófiai irányzatot képviselve. A hangsúlyok is máshol vannak, és együtt jól lefedik az együtt-filozofálás lehetséges aspektusait, amik szerepet játszottak az Überhaupt szerzőinél is.

Politika, Ideológia: Szerzőink szempontjából legrelevánsabb ugye a marxista tradíció az oly sokszor megszobrosított és megkövesített Marx és Engels párosa. De szemben ennek a világhírű szerző- és küzdőpárosnak az egyoldalú dominanciaviszonyával, aholis Engels sokszor mint Marx producere és marketingese működött, beleértve az anyagi támogatást, kéziratok szerkesztgetését és alkalmankénti titkári feladatok elvégzését, Márkus-Bence-Kis hármasa 3 egyenlően gondolkodó ember produktuma volt. Az elem, ami meghatározó volt Marxnél és Engelsnél, és meghatározó Márkuséknál is a politikai motiváció, a legmesszebbmenőkig kritikai attitűd. Csak éppen ellenkező előjellel. Amíg az elvtársi vonal Nyugat-Európában a 19. században a nagyipari kapitalizmus üzemi hőmérsékletre emelkedésének kritikáját és a forradalmi hevületet jelentette Londonban, Párizsban, addig Budapesten a 20 század harmadik harmadában ugyanez a kritikai attitűd és iskola önmaga alapító hagyományát boncolta fel a dogmatikus, sivár, szocializmus korában. Egy közelebbi, és talán pontosabb analógia ugyanebből a hagyományból Horkheimer-Adorno párosa, meg a Frankfurti Iskola közössége.

Symphilosophieren, Szellemi Szimbiózis, Kollektív Szerző és Attitűd:  A Symphilosophieren  – együttfilozofálás egy tipikusan romantikus fogalom, legalábbis annak Jénai formájában, az Athenaeum-ot szerkesztő Schlegel testvérek körében ahol a hangsúly az egyéni rendszerépítés helyett a kölcsönös, közös és folytonos szellemi erőfeszítésen állt. Az erős személyes töltet, a szimbiotikus viszony, az egymásba folyó gondolatok, az egymástól szinte megkülönbözhetetlen csoport szerzőség, ezek mind használható támpontok az Überhaupt esetében és szerzőinél.  Egyébként gondolhatunk a fiatal Lukács és Ernst Bloch ’romantikus antikapitalista’ heidelbergi párosára is későbbi utánérzésként, bár az nem vezetett közösen objektívált munkához. Ez az intenzitás később formáló tényező lehetett a demokratikus ellenzék kommuna-szerű korai létezésében.

Tudomány és tudományfilozófia, Természetes Szakiság, Közép-Európa: A harmadik vonal meg a Bécsi Kör munkája volt. Itt két elem volt fontos, az egyik a kvázi-tudományként művelt filozófia, ami az eredeti Bécsi Körösök esetében adott volt, hiszen ők képzettségük alapján matematikusok, fizikusok, logikusok voltak és filozófiai problémáik is ebből a háttérből nőttek ki. Az analitikus filozófia esetében pedig a Bécsi Kör munkastílusa és kultúrája meghatározónak bizonyult. A másik elem pedig Bécs és Budapest kulturális közelsége és közös múltja volt, a kávéházi kultúra, a szalonok, amikből aztán lehettek ellenzéki szalonok és repülőegyetemek és szamizdatbutikok belvárosi magánlakásokban. Ha eltekintünk Közép-Európától, de maradunk az analitikus filozófia gyökerénél, akkor például gondolhatunk közösen írt – és közösen megszenvedett – mű kapcsán Russell-Whitehead Principia Mathematica-jára.

Mindezek az elemek beazonosíthatóak és elkülöníthetőek a szerzőhármas, és a szerzőpáros kapcsán is. A kritikai tisztázás intenzitása, ami ennek az 1970-72-es együttfilozofálásnak talán a legerősebb eleme volt, Márkustól eredeztethető és Lakatos András így fogalmazza meg  Márkus egyetemi Marx-szemináriumai kapcsán, mindkét aspektust, politikait és morálist említve:11

Eleinte azt lehetett gondolni: a hetenként ismétlődő alkalmakon Márkus különös ajzottsága, érvelésének még tőle is szokatlan hevessége a vállalkozás politikai vonzatainak szól…Később azonban lehetetlen volt nem megérezni, hogy e szemináriumi órákon Márkus nyugtalansága mélyebbről fakad: nem a marxi életmű ilyen vagy amolyan célú politikai felhasználhatósága, hanem az ő személyes gondolkodói egzisztenciája a tét.

Ez a nyugtalanság, ez az egzisztenciális tét a legmélyebb morális mozgatórugókból táplálkozott és ez a morális integritás belülről erősen politikai természetet öltött kívülről az adott feltételek mellett. Erre a gondolatra, hogy egy autoritárius helyzetben minden komolyabb etikai döntés és következménye egyben politikai is még visszatérünk az utolsó szekcióban. Annyi fontos most belőle, hogy ebből a szemszögből nézve ami etikai, az politikai, és ami politikai annak etikai aspektusa van. Tehát a két tartomány között hatalmas az átfedés.

Így született meg 70-72 között az Überhaupt: ez a gazdaságelméleten gyakorlatozó, látványosan bonyolult filozófiai mestermunka viszonylag rejtett, de egyértelműen radikális politikai üzenettel. Hagy menjek egy kicsit sokkal tovább a következő, némiképp botrányosnak szánt tézisemmel: az Überhaupt véleményem szerint az eddigi legfontosabb magyar nyelven született filozófiai szöveg. Rögtön hozzátenném azt is, hogy a ‘fontosság’ itt erősen relatív értelemben értendő, tehát érdemes más, magyar nyelvű művekhez hasonlítani vagy hasonló kategóriájú művek hiányán elgondolkodni, másfelől pedig érdemes Magyarország lehetséges relatív kulturális outputján elgondolkodni, amikor mérlegeljük ennek a kijelentésnek a súlyát.

Nem ez az alkalom a tézis részletes kifejtésére, de pár magyarázó paragrafusnál nem adhatom alább, mivel olyan kulcsfontosságú Kis gondolkodói és politikai pályájának megértésében.

Az Überhaupt gyakorlati kiindulópontja annak felismerése volt, és ezt nevezhetjük 68 örökségének, hogy valami alapvetően nincs rendben a megvalósult szocializmussal. És Márkus ötlete az volt, hogy nézzük meg, hogy ennek a kudarcnak mi lehetett a logikai, elméleti alapja Marxnál. Ehhez az elemzéshez pedig a szerzőhármas beleadott apait-anyait, hogy kimutassa a Marxi-i tisztán filozófiai, antropológiai, felvilágosodás inspirálta intenciók és az a gazdaságelméletileg megsejtett de alapvetően kidolgozatlanul maradt megoldás, a kommunizmus, megvalósításának alapvető összeegyeztethetetlenségét. A fő gondolatmenet pedig a marx-i elválasztási tézis kritikája, azé a gondolaté, hogy a technikai, instrumentális aktivitás, a termelőerők logikája, teljesen elkülöníthető a célkitűző emberi feladatoktól és az emberi viszonyoktól, amelyek orientálják azt. A marxi-i elmélet egy olyan valóságra vonatkozott, vagy egy olyan valóságot írt körül, amely valóságnak sok más modellje is lehetséges, és a marx-i megoldás csak az egyik ezek közül, és semmiképp sem a legsikerültebb. 

A 92-es, máig egyetlen kiadás hamarjában lett összeszerkesztve. Különös élmény a könyv olvasása, tapasztalatom szerint leginkább csak apróbb részletekben lehet és érdemes tanulmányozni. A nyelvezet és maga a gondolatmenet nehézkes, de ennek több, összefüggő oka is van és kapcsolódik a mű eredetiségéhez, ami jelentőségének egyik fő forrása, ez pedig az, hogy az Überhaupt az első proto analitikus marxista műnek tekinthető és e tekintetben megelőzte korát. De mivel ez egy nem létező kategória volt akkoriban, a kortárs olvasók tradicionálisabb marxista és ‘kontinentális filozófiai’ elvárásokkal közelíthették meg, és ennek lehetett némi eltávolító hatása. Az analitikus marxizmus a 70-es évek végén állt össze csak egy külön irányzattá, legfontosabb képviselője a kanadai G.A. Cohen, aki az Oxford-i Egyetemnek volt a filozófiai házi marxistája. Nagy művén, Karl Marx’s Theory of History: A Defence, a 70-es évek elején kezdett el dolgozni, tehát nagyjából egyidőben az Überhaupt-tal de némi understatement-tel, jóval támogatóbb környezetben, és csak 78-ban jelent meg az első kiadás. Míg Cohen a filozófiai analízis eszközeit a marxi történelemfilozófiai gondolatok védhető formájában való rekonstrukciójára használta fel nagy erudícióval, addig a budapesti szerzőhármas éppen ellenkező előjellel nyúlt hasonló eszközökhöz. Náluk a kritikai megközelítés bátran használt fel olyan fogalmi elemzési eszközöket, gondoljunk csak a használati érték ellentmondásainak elemzésére, amelyek bizonyosan nem a Lukács-féle nyugati és kontinentális marxizmusból jöttek. Vagy még jobb példa a tudományelméleti érvelés a központi 6. fejezetben (lásd még mottóul vett Petri idézetet) annak kimutatására, hogy mennyire függ a Marx-i kapitalizmus-elmélet és kritika a kontrafaktuális szocialista idealizációtól, ami viszont nagyon nincs rendben alapfeltevések szintjén. Mindeközben pedig recseg-ropog az alig pár éves magyar filozófiai köznyelv, amelyet pont Márkus honosított meg Budapesten, és amit a szerzőhármas komoly stressz-tesztelésnek vetett alá. Ahogy a kiépülő filozófiai nyelv számára komoly fiatalkori gyakorlat volt ez a munka, úgy jelentette a marxista tojáshéj többé-kevésbé tudatos eltávolítását is az abban artikulálódó filozófiai pozíció a fiatal szerzők számára. Ne feledjük, hogy Kis és Bence a húszas éveik végén, míg Márkus a harmincas évei közepén járt ekkor, a hetvenes évek elején. Filozófusnál ez még sokszor kvázi-gyerekkornak számít.

A mű instabilitása, átmeneti, lehetőségfeltételeket kutató jellege, amely Kis gondolkodói pályafutásának legnagyobb váltását is előkészítette, ma is élővé, újra megfogalmazhatóvá és továbbgondolhatóvá tesz néhány problémát, amit most felszínesen csak három fejezetcímmel illusztrálok: “Bőség es ritkaság”, “A radikális szükségletek problémája”, “Megvalósítható-e a ‘szabad termelők társulása?’”.

Ez az instabilitáshoz vezető kritikai intenzitás szerintem egy intellektuálisan termékeny álláspont, inkább érdeme a műnek, nem gyengesége.  Fél lábbal még benne állni egy hagyományban de a másik lábbal már kilépve belőle…ezt Kis így fogalmazta meg12

Hogyan gondolhattuk, hogy az intézményi megoldások elvetendők, de a filozófiai intenciók bizonyos módosításokkal tarthatók? Könyvünk válaszát ma úgy adnám vissza, hogy az empirikus feltevések megváltozása a normatív elvek átértelmezésére kényszerít. Az elvek tarthatók, de észre kell vennünk, hogy nem jelenthetik pontosan ugyanazt, amit Marx értett rajtuk.

Footnotes

  1. Szabadságra ítélve – Életrajzi beszélgetések Meszerics Tamással és Mink Andrással, Kis János, Pesti Kalligram, 2021
  2. TGM írja remek Kis portréjában, a kilencvenes évek elején, hogy ‘A Beszélő megalakítását sem ő kezdeményezte, az SZDSZ is a távollétében alakult (a rosszmájú Kőszeg szerint ma sem volna még pártunk, ha Kis János 1988 őszén itthon van)’
  3. Kivételnek ott van Peter és Galen Strawson, vagy, hogy magyar példánál maradjak, Farkas János László és Farkas Katalin.
  4. Ezt a teljesítményt talán érdemes az első Fazekasos matek tagozatéhoz hasonlítani 62-66 között, bár annak hatása egy területre koncentrálódott, másfelől meg nyelvi okokból könnyebb volt külföldre importálni.
  5. Még ma is próbálják e művet aktualizálni, lásd például Christian Fuchs: History and Class Consciousness 2.0: Georg Lukács in the age of digital capitalism and big data, Information, Communication & Society, 2020.
  6. 88.oldal
  7. Hamár pedig analitikus filozófiánál tartunk, akkor érdemes megemlíteni hogy az Észlelés cikket követte Márkus tanítványának, Altrichter Ferencnek a kritikai diszkussziója, lásd Márton Miklós – Tőzsér János: Márkus és Altrichter vitája, BUKSZ, 2017
  8. A rendkívül alapos Névmutató szerint 55-t, 710 oldal.
  9. Tizennegyedik beszélgetés 345-368, Egy rendkívüli barátság vége.
  10. Bence György–Kis János–Márkus György: Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? Budapest: T-Twins Kiadó–Lukács Archívum 1992.
  11. 14. oldal in Lehetséges-e egyáltalán? Márkus Györgynek – tanítványai, Atlantisz, 1993
  12. 128.oldal